AMACSIT 2008
2008.május 10-én megtartottuk a már hagyományos éves rendezvényünket,az AMACSIT-ot,azaz AMatőr CSIllagásszervezetek Találkozóját.
Az akció a határon túli együttmûködés jegyében zajlik, mivel a hazai magyar és szlovák csillagásszervezeteken kívül szeretettel látjuk vendégül magyarországi és cseh barátainkat is.
Az akció hivatalosan este 18 óra körül kezdődött,de néhányan már dél körül kimentünk az UMa észlelőbázisára Sárréten. Az időjárás napközben kellemes,tavaszias volt sok Napsütéssel,délután gomolyfelhőképződéssel. Aznap délután érdekes csillagászati jelenségnek is tanúi lehettünk, mégpedig a Hold Marsfedésének a nappali égen. Én személy szerint a Mars belépését a Hold mögé nem láttam a gomolyfelhők miatt, de a kilépés után távcsövemben megtaláltuk a Marsot Csörgei Tibi segítségével. Érdekes volt az apró vöröses korong kék égi háttérrel! Ezidőtájt már jópáran voltunk kint az UMa-ból a SOLAR Astronomy-ból és bajai barátaink is megérkeztek.
A délután kellemesen, beszélgetéssel és fotózgatással telt. 18 óráig megérkezett a résztvevok zöme. Ekkor készítettünk csoportképet a szomszédos futballpályán.
Ugyanekkor az időjárás kezdett kicsit megromlani: Északkelet felől közeledett felénk egy kis esőfelhő szép szivárványt produkálva a keleti horizonton. A Nap felett pedig szép tindallokat fényképezhettünk. Alkonyatkor sajnos teljesen beborult, és elerődt a záporeső. Utána éjfél körül csak keskeny réseken át látszottak csillagok. Távcsövezni sajnos nem lehetett.
Szerencsére kialakítottunk már fedett közösségi helyiséget vetítésre alkalmas fallal. Itt megtarthattuk az esti programot csillagászati előadásokkal(Kürthy István a kisbolygókeresésről a neten, Nagy Sándor a hordozható planetárium építéséről), fényképes útibeszámolókkal (Hegedüs Tibor: Kína, Marek Kocúrek: Oroszország). Szép számban összegyültünk kb. 35-en több magyarországi csoport, néhány szlovák és cseh barát részvételével. Az eloadásokat igyekeztünk számukra szimultán fordítani. Ez szerintem nem mindig sikerült tökéletesen a gyorsabb tempó miatt, de a vetített képek önmagukért beszéltek.
Nem szabad elfeledkeznünk kiváló szakácsunk, Szalay (Szakállas) Tibi munkájáról sem. Az ő remek főztjeiből kedvükre fogyaszthattak az érdeklődők, és mindenkinek nagyon ízlett.
Nagyszerû akció volt. Várom a jövő évi folytatást.
Adrián
Képek >>>